Tarka Bárka

Tarka Bárka

Aranydurbincs filézése

2012. február 08. - piazza

Akkor szoktam rá az otthoni filézésre, amikor rájöttem, hogy a hal árának majdnem felét így megspórolom. (Két héttel ezelőtti adat: tenyésztett aranydurbincs egész 9,90 Euro, aranydurbincs filé -szintén tenyésztett halból 15, 90 euro.)   A harmadik próbálkozás után már egészen gyorsan megy a művelet. Talán öt perc pluszmunkát sem jelent, és még hal alaplére is marad belőle - persze a hal nyesedékért egyébként sem kell fizetni a halkereskedésekben, de engem pl. kifejezetten elégedettséggel tölt el az, amikor tudom, hogy egy halat saját magam dolgoztam fel. (Arról nem is beszélve, hogy az előre filézett hal mindig gyanút kelt...)

Vágjunk bele! (Ez a filézési módszer a legtöbb ún. kerek -ti. nem lapos- hal esetében alkalmazható.) Én kibeleztem a halat filézés előtt, de sokan nem teszik, így feszesebb marad a hal, könnyebb vele dolgozni..

A halat lepikkelyezzük, egy vágódeszkára fektetjük, és a kopoltyúfedő, valamint az úszó alatt egy ferde vágást ejtünk.

A halat megfordítjuk, majd a hátán, egészen a gerincig mélyen bevágjuk, és a kést a gerinc mentén húzzuk teljesen a farokig.

A bevágott halhúst felemeljük, és a bordákat átvágva, a filét teljesen leválasztjuk a halról. (A hal testének kb. kétharmadáig halljuk majd ahogy a kés átvágja a bordákat.)

Ugyanezt megismételjük a másik oldalon is, majd a filéken maradt bordákat levágjuk.

Ebből lesz a hal alaplé. (A kopoltyút a fejből eltávolítjuk.)

A filék közepén futó szálkasort kivágjuk: v alakú vágást ejtünk a sor két oldalán vigyázva, hogy a bőrt ne vágjuk át.

És kész. Ezután kedvünk szerint szépíthethük, egyenesíthetjük a filét alakját. Én most nagyvonalúan csak hosszában kettévágtam.

A fenti eljárás a legtöbb ún. kerek (ti. nem lapos) halnál alkalmazható.

Receptek a Tarka Bárkán aranydurbincs filével:

Paradicsomos babfőzelék fokhagymás vajban sült pritaminpaprikás aranydurbincs filével

Fenyőmagos morzsában sült aranydurbincs filé zöldborsós burgonyapürével

Narancsos aranydurbincs filé főtt póréhagymával

Tradicionális halleves - Al Ferarut étterem, Rivignano

A bejegyzés trackback címe:

https://tarkabarkablog.blog.hu/api/trackback/id/16311802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jenis 2012.02.14. 20:55:33

Nagyon tetszik! Főleg azért, mert ilyen részletesen bemutatod a filézést, képekkel. Szégyen vagy sem én még sosem próbáltam. Mindig eleve filézve veszem, ha arra van szükségem. Ezek után talán bátrabb leszek. Köszönöm. :)

killervidra 2012.02.14. 22:20:59

Jenis, Gaba nagyon profi a tengeri halakban, érdemes tanulni tőle! :) (én meg Gabi voltam :) )

Fenyőmagos morzsában sült aranydurbincs filé zöldborsós burgonyapürével | Tarka Bárka 2012.02.26. 07:05:18

[...] aranydurbincsot kifilézzük (a mikéntről egy korábbi bejegyzésben már írtunk), a filéket meglocsoljuk fél citrom levével, összekeverjük a felaprított petrezselyemzölddel, [...]

Narancsos aranydurbincs filé főtt póréhagymával | Tarka Bárka 2012.12.03. 07:18:25

[...] 2 főre: 2 közepes aranydurbincs filé (így kell aranydurbincsot filézni), 1 narancs frissen facsart leve, fehérborecet, 2 babérlevél, vaj, 5-6 bazsalikomlevél, 1 gerezd [...]

Narancsos aranydurbincs filé főtt póréhagymával | Karácsony 2012 2012.12.05. 18:19:05

[...] 2 közepes aranydurbincs filé (így kell aranydurbincsot filézni), [...]

Lapos halak – Nyelvhal nyúzása és filézése | Tarka Bárka 2012.12.17. 10:48:03

[...] halat már filéztünk (aranydurbinccsal próbálkoztunk ITT), most megnézzük, hogyan kell a lapos halakkal bánni. A tudnivalókat egy nyelvhallal [...]

Halvásárlás – Minden, amire érdemes odafigyelni: a megbízható halkereskedő, választék, a friss hal legfőbb ismérvei, tárol 2012.12.20. 06:10:31

[...] halak filézése ITT Lapos halak filézése ITT Scampo előkészítése ITT Garnéla előkészítése ITT Polip [...]

Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal

süti beállítások módosítása